Szeptemberben jön a The Killers ötödik nagylemeze, amelyről a napokban jelent meg az első beharangozó dal ‘Runaways’ címmel. A ‘Battle Born’ névre keresztelt album négy évvel követi az előző Killers-albumot. Az amerikai zenekar idén immáron harmadjára is fellép a Sziget fesztiválon, ahol valószínűleg már az új szerzemények is előkerülnek majd. A friss dal meghallgatható itt nálunk: Olvasás folytatása
The Killers címkéhez tartozó bejegyzések
Meghalt a The Killers szaxofonosa
Elhunyt a The Killers szaxofonosaként is ismert Tommy Marth, aki a csapat 2006-os ‘Sam’s Town’ és 2008-as ‘Day & Age’ lemezein játszott, emellett pedig turnézott is folyamatosan a csapattal. Bár hivatalos közlemény a 33 éves zenész halálával kapcsolatban egyelőre nem érkezett, az első hírek szerint Marth öngyilkos lett. Hallgassátok meg a The Killers egyik dalát itt lejjebb, melyben ő is közreműködött: Olvasás folytatása
Sziget 2012: The Killers, Anti-Flag
A legfrissebb hírek szerint sikerült megállapodni a The Killers zenekarral, így Amerika legizgalmasabb kortárs rockcsapata a Sziget zárónapján a Nagyszínpad zárókoncertjét adja majd. Újdonság, hogy idén az A38 sátor nagyobbra nő és a Sziget közepére költözik, a programja pedig egy éjszakai sávval bővült. A szervezők meghívására a napokban visszajelzett több rockbanda is, s az is jó hír, hogy már csak százat kell aludni és itt a 20. Sziget… Olvasás folytatása
The Killers: idén új album
A The Killers énekese, Brandon Flowers a BBC Radio1-nak nyilatkozott arról, hogy készül a zenekar négy év utáni első új nagylemeze . Flowers szerint – aki 2010-ben ‘Flamingo’ címmel adott ki szólólemezt – a rajongóknak a nyárig legalább várniuk kell, hogy hallhassák az új számokat. „Nem akarunk egy újabb Hot Fusst, Sam’s Townt vagy Day & Age-et. Megpróbáljuk összegyűjteni mindazt, ami eddig jó volt, és összerakni a lehető legjobbat.” – nyilatkozta a frontember. A legutóbbi Killers-album, a ‘Day & Age’ 2008-ban jelent meg.
The Killers: itt az idei karácsonyi dal
A ‘The Cowboy’s Christmas Ball’ című dal ma jelenik meg digitálisan – a The Killers a bevételeket az afrikai HIV/AIDS-betegeket támogató (RED) alapítvány számára továbbítja, hiszen a mai megjelenés egybeesik az AIDS Elleni Világnappal. Az idei az ötödik év, hogy a zenekar karácsonyi dalt jelentet meg, nem véletlen tehát, hogy a zenekar az új számot egy EP-re is felpakolta, melyen a The Killers eddigi összes karácsonyi dala megtalálható. A zenekar egyébként jelenleg új, negyedik nagylemezén dolgozik.
The Killers – készül a Battle Born
A Las Vegas-i The Killers zenekar májusban visszatért szülővárosába és ezidáig négy dalt rögzített ott a soron következő negyedik, ‘Battle Born‘ munkacímű album részeként, melyből egy számot már fel is tettek az iTunes-ra. “Szeretnénk visszatérni ahhoz a hangzáshoz, mely igazán minket jellemez” – fejtette ki Brandon Flowers énekes, hozzátéve: – “…Vegas nem csak a zenénket inspirálja, hanem dalszövegeinkre is nagy hatással van. Itt van például egy új hét és fél perces eposz, a The Slot Tech… vagy a Runaways.”. Június 23-án pedig egy londoni koncerten játszottak el egy új dalt (‘The Rising Tide’), mely szintén várhatóan rajta lesz a 2012-ben megjelenő albumon.
Idén karácsonykor is lesz új The Killers-dal
Habár a The Killers még jó ideig parkolópályán van, idén sem akarták megszakítani azt a hagyományt, mely szerint 2006 óta minden évben kiadnak egy karácsonyi dalt. Idén november 30-án debütál a ‘Boots’ névre keresztelt nóta az USA-ban, mellyel a december 1-én tartandó AIDS világnapra is szeretnék felhívni a figyelmet. Természetesen ettől még a Killers nem tervezi a visszatérést, annál is inkább sem, mert Brandon Flowers jelenleg meglehetősen benne van szólólemezének turnéztatásában.
Brandon Flowers: eredetileg a The Killersnek készült a szólólemez
Eredetileg zenekarának írta szólólemeze anyagát Brandon Flowers. A Killers-frontember albuma, ahogy azt már korábban is jeleztük, szeptember 8-án jelenik meg. Az énekes az Elle magazinnak adott interjúban elmondta, komoly nehézséget okoz számára, hogy önmaga képviselje a ‘Flamingo’ című albumot. „A dalokat a zenekarnak írtam – soha nem írtam semmit magamnak. A Killershez képest pedig kifejezetten fura volt, hogy ezt a dolgot egyedül kell végigcsinálnom.” – nyilatkozta Flowers. Olvasás folytatása
Brandon Flowers turnét tervez
Brandon Flowers, a The Killers frontembere egy turnét tervez az év későbbi részére, mely során az első szólóalbumát, a ’Flamingo’-t kívánja promotálni. A lemez szeptemberben kerül a boltokba, Flowers pedig éppen a dalok színpadi előadását gyakorolja. „Meg kell tanulni előadni ezeket a számokat élőben. Pár Killers-dal is eljátszásra kerül, mert ez elkerülhetetlen.” – mondta. A vele színpadra álló zenekarról pedig csak annyit nyilatkozott: „A Killers régi ismerőseiből alakult egy kísérőzenekar. Ők a mi barátaink, akiket az évek során ismertünk meg.” Olvasás folytatása
Szólólemezt készít Brandon Flowers
Brandon Flowers szólólemeze a ‘Flamingo’ címet viseli majd, de a megjelenés dátuma egyelőre nem ismert. A Killers hivatalos oldalán egy visszaszámlálás borzolta a rajongók idegeit, annak lejártával pedig a „coming soon” kifejezés olvasható ugyanott. A Killers meghatározatlan időre szabadságolta magát a közelmúltban, de Flowers szerint az önálló lemeze semilyen hatással sincs a ‘Gyilkosokra’. Az énekes nem az egyedüli Killers-tag, aki más irányokban próbálkozik – Ronnie Vannucci dobos a Mumford and Sons, a Keane és a Noah and The Whale tagjaival ad ki lemezt Mt Desolation néven. Olvasás folytatása
A The Killers és a Keane tagjai egy bandában
A The Killers, a Keane, a Noah And The Whale és a Mumford And Sons pár tagja bejelentette, hogy 2010 vége felé a piacra dobnak egy közös albumot. Az Mt Desolation néven futó projektet két Keane-tag indította, és ők kértek a másik három zenekartól segítséget. A korongot egyszerűen a country kategóriába sorolták, több információ egyelőre nem áll a rendelkezésünkre. A csapat teljes felállását láthatod itt: Olvasás folytatása
Már megint cáfol a Killers
Brandon Flowersék azokat a találgatásokat cáfolták hivatalosan, melyek a Killers lemondott három ausztráliai koncertje nyomán (ezek közül az egyikre éppen holnap került volna sor Sydneyben) arról szóltak, hogy a zenekar feloszlás szélére került. „A Killers szeretné megragadni az alkalmat, hogy biztosítsa rajongóit, a zenekar jövőjével kapcsolatos minden találgatás alaptalan. Az együttes tagjai a turné végén szabadságra mennek, hiszen jó ideje úton vannak, ám nincs szó meghatározatlan ideig tartó szünetről” – így a hivatalos sajtóközlemény. A Killers december végén jelentette meg Live from the Royal Albert Hall című DVD lemezét. Olvasás folytatása
Visszavonult a Killers
A Killers február 21-én Melbourne-ben lép fel, ezt követően hosszabb ideig nem vállal újabb koncerteket, meghatározatlan ideig szünetelteti mindennemű tevékenységét. Az együttes tagjai azért döntöttek a pihenő mellett, mert mostanra fáradtak bele a hat éve megállás nélkül zajló folyamatos munkába. “Nem tudom, hogy az emberek tisztában vannak-e vele, de valószínűleg ez lesz az utolsó fellépésünk, ezt követően hosszabb időre visszavonulunk… Olvasás folytatása
The Killers: Live from the Royal Albert Hall DVD
Mielőtt még éppen feltehettük volna a kérdést, hogy meddig is várjunk a The Killers első DVD lemezére, addigra pont megérkezett az amerikai indie szupersztárok ‘Live from the Royal Albert Hall’ című anyaga. Az eredmény pedig pont olyan, amit vártunk a négytagú mormon zenekartól: ötcsillagos, édes, krémes, pompázatos… Olvasás folytatása
The Killers DVD ízelítő: When You Were Young
Már korábban hírt adtunk róla, hogy ‘Live From The Royal Albert Hall’ címmel jelenik meg a The Killers első DVD kiadványa, dátum szerint november 10-én. Az anyag teljes egészében átöleli a banda mindhárom lemezét, rengeteg ritkasággal, bónusz lemezzel kiegészítve. A DVD-ről a ‘When You Were Young’ című megaslágert pedig most mindenki megnézheti ide kattintva! Olvasás folytatása
A New Moon filmzene meghallgatásra vár
A Twilight Saga második része, a New Moon novemberben ér el a hazai mozikba, de a hozzá tartozó filmzene album már kapható, mivel október 20-ról október 16-ra hozták előre az anyag megjelenését. Mindenesetre aki biztosra megy, az a teljes lemezt meghallgathatja a hozzá tartozó myspace oldalon. Az előadok között olyan nevek vannak, mint az Editors, a Muse, a The Killers vagy éppen Thom Yorke. Az előadók teljes listája: Olvasás folytatása
The Killers DVD trailer
Live From The Royal Albert Hall címmel jelenik meg a The Killers első DVD kiadványa, dátum szerint november 10-én. Az anyag teljes egészében átöleli a banda mindhárom lemezét, rengeteg ritkasággal kiegészítve. A DVD mellett egy 80 perces élő audio CD is helyet kap a csomagban. Akit érdekel a matéria előzetese, az itt megnézheti: Olvasás folytatása
A The Killers első DVD-je már a kanyarban
Live From The Royal Albert Hall címmel jelenik meg a The Killers első DVD kiadványa, dátum szerint november 10-én. Az anyag teljes egészében átöleli a banda mindhárom lemezét, rengeteg ritkasággal kiegészítve. A DVD mellett egy 80 perces élő audio CD is helyet kap a csomagban, de akit érdekel a teljes tartalom, az itt nálunk megnézheti: Olvasás folytatása